Van-e olyan alapvető emberi tulajdonság, probléma, ráadásul égetően aktuális, amely ne kapna ábrázolást Shakespeare által? Szerelem, féltékenység, irigység, öregség, haláltudat, hatalom, faji előítélet. Mesék ezek a történetek, tanmesék, felületes nézésre azért is tűnnek sokszor egyoldalúnak, mert nemzedékek és léthelyzetek sokaságának tapasztalatait gyűjtik egybe. Az általánosat, a közöset ragadják meg, nem az esetlegest és az egyedit.
Az Othello-ban most valami mégis túl egyértelműnek tűnik. Pláne, ha egy előadás nem segít ezen, s inkább fölerősíti az ilyen irányú érzéseket. Nehéz nekem megbarátkoznom azzal, hogy Jágó az egész darab során ennyire akadálytalanul tör előre. Valahogyan nincs is igazi összecsapás, ellenpont, kompozíciós ellensúly. A velejéig romlott, irracionális emberi gonoszság, pusztítani vágyás az egyik oldalon és a totálisan naiv, tiszta érzelmek, hiszékenység O. képében a másikon -- teljesen tiszta a képlet. A kimenetele nem is kérdéses az első pillanattól kezdve, s várakozásaink be is igazolódnak.
Ennyire gonosz lenne az ember, ilyen erős késztetés élne benne mások boldogságának szétzúzására? Talán nem, de sokszor mégis. A föntebbi "mozgatottság" talán magyarázatot adhat erre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése