Emlékezés egy nyár-éjszakára

Újra itthon

közel egy hete.
Ahogy az lenni szokott, nincs idő az élményeket földolgozni, számba venni, pedig most aztán igazán volna mit. Csík, Gyergyó, székely lakodalom, Parajd, Vásárhely.
Kolozsvár szokásos helyszíneinek rituális bejárása, a sok barát, a Magyar Napok történései. Az ócskapiac. Dés és Kajántó.

...
Újra fönt lakni a hegyen. A már kora őszt idéző esti borzongások. Dolgozni a szokott helyeken, a szokott nyugalomban. És főleg most Verespatak, a fesztivál, az elképesztő koncert és zenélés. Nehéz is volna mindezt szavakba foglalni, tartalékolni kell és élni, töltekezni belőle minél tovább.

Mert itthon korántsem minden a legnagyobb rendben. Alig egy hét telt el, s mennyi kellemetlen, riasztó, sőt tragikus dolog. Egy népdalénekesnő tervezett szereplése körüli felháborító és érthetetlen történések. Ez a minimum ellentmondásos helyzet a menekültekkel. Kiváló emberek távozása.

S nem megy a munka sem, pedig most úgy tűnik, tényleg nem lehet haladékokra számítani.

Dés

Így a fényképeket elnézegetve, szép kicsi város. A központ aránylag rendben tartva, a fontos épületek felújítva, a templom pedig egészen megigéző. Erdély-prospektusba, bédekker címlapjára illik, van benne valami maradandóságot sugárzó.
Egészében véve magyarországi kisvárosok rémlenek föl, távolról Udvarhely is, valami miatt.

Pedig az igazat megvallva, ott lenni kissé nyomasztó érzés volt. Bár én is fáradt voltam, űzve-hajtva szakadtam ki a kolozsvári forgatagból, kötelezettségekből.

Kihalt vasárnap délután, a buszmegálló mellett utcagyerekek verik egymást lelkesen. Az egyik mellém szegődik s a fél városon át nem sikerül leráznom. Amúgy barátságosan viselkedik, végig egy fura állathangot hallat, aminek nyomán ki kéne találnom, "cine face așa". A templomba persze bemenni nem tudok, még az is valami, hogy a gyönyörű kertbe bejutok. Román esküvői fotózás, a nagyszabású jelenethez mintegy Drakula-háttérként járul a gotikus templom.

Föl a temetőbe -- igazolódik a népdal első sora: "Magos a dézsi temető" --, s a kilátás a Szamos-völgyre valóban pazar. A temetőben némileg mások az etnikai viszonyok, a városban magyar szót nem hallok, igaz, az ember is kevés az utcákon.

Furcsa érzések kerülgetnek. Lényegében a román kultúra nyomában jöttem Erdélybe, kezdetektől nem tápláltam ellenérzéséket -- könnyű nekem, gondolhatták sokan --, s aztán Kolozsváron hosszabb időt eltöltve mintegy bele is szoktam a jelen helyzetbe, elfogadtam azt.

Láttam, milyen előnyökkel is járhat egy többnyelvű, többszokású közegben felnőni, élni, és sok tekintetben ez meg is változtatta az életemet, gondolkodásomat. Sokszor mégis nehéz. Megérteni, régi dicsőségünk hol késhet az éji homályban.

Kolozsvár, 2015

Végre itt, újra itt, s ebben már semmi különleges nincs. Jó értelemben. Végtelenül otthonos nekem ez a város, vakon is eltalálok bárhova s legalábbis a Belvárosban és hajdani lakóhelyeim környékén szinte minden szöglethez személyes emlék fűz. Jók, rosszak vegyesen. Eddig még csak félkábult séta volt a "kötelező" helyeken, de már most kezd helyreállni a világ. Ebben a városban még ma is Rend van, a Főtér szellemi erőtere örök és változatlan. Most épp a Rhédey-házban rovom e sorokat, én, a napló romániai látogatója. Köröttem könyvhegyek, többek között az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, az Erdélyi Okmánytár legújabb kötetei. Közben tudósok jönnek-mennek -- kicsi menedék. Eszembe jut, itt hallgattam először a Popular Problems dalait. Ha lenne erő, meg kéne írni azt a tavalyi keserédes augusztust-szeptembert is, emléke most is kísért.

Meister Eckhart egy egész könyvet szentelt annak, hogy miként viseljük el az élet szorongattatásait, nehézségeit. Vagy harminc módszert vesz számba, amelyek itt-ott természetesen átfedik egymást. Az egyik legerősebb érve Eckhartnak, hogy Isten valójában a bajok, a szorongattatások idején van velünk, mérhetetlenül közelebb, mint az örömteli, felszabadult időszakokban.

Isten ilyenkor voltaképpen velünk együtt szenved.

Már saját megfigyelés, hogy az igazi megvilágosító erejű gondolatok is többnyire ekkor jönnek elő.
Például --
a körülöttünk lévő tárgyakat, élőlényeket, személyeket visszavezetni lényük lényegét képviselő transzcendens képükbe -- platóni Ideájukba --, tehát az eseti létezőt örök mivoltába visszajuttatni különleges képességekre vall. De vajon van-e olyan szellemi-lelki "eltévelyedés", amely legalábbis bizonyos esetekben, csak az Ideákat képes realizálni, a földi, esetleges, esendő változatot nem képes megérteni, elfogadni.

Vagy ez a Költő, a Művész egy típusának jellemzője? Olyasmi ez, mint Baudelaire-nél Az Albatrosz?

Vasko Popa: Farkasszemek

Mielőtt megkereszteltek egyik
testvérem nevét kaptam meg
kit az anyafarkas szoptatott

Nagymama egész életében kisfarkasnak
hívott a maga világosszőke
vlach nyelvén

Titokban nyers hússal
etetett
hogy falkavezér lehessek

Elhittem
hogy szemem izzik majd
a sötétben

De szemem nem világított
biztos azért mert még nem érkezett el
az igazi sötétség