Plecat-o, plecat-u,
Puternicu soare,
Ioi Domnului Doamne!
Puternicu soare,
Că el să să-nsoare.

Puternicu soare,

Umblă să să-nsoare,
Ioi Domnului Doamne!

Cât şi cât umblare,
Lumea înconjurare
Ioi Domnului Doamne!

(Cât) şi cât rătăcire,
V-opsprezece ani,
P-optsprezece cai.

Nouă cai murie, ioi,
Nouă s-obose, ioi.

Şi el cât umblare,
Cât îşi căutare,
Soaţă nu-şi găse!
Pân-pe sorăsa.

Ana Sânziana!
Sora soareluiu.

Puternicu soare,
El din grai grăie:

- Ţese Ano, ţese,
Fir şi ibrişin,
Haine de mătasă.

Ţese Ano,
Mai ţese şi mai ţese.
Ca să-mi fii mireasă,
Ca să-mi fii nevastă.
Şi-mi vei fi mireasă,

Şi-mi vei fi nevastă.

Ana Sânziana,
Sora soareluiu,
Ie din grai grăie:

- Puternicu soare,
Şi-al mieu frăţioare,
Ioi Domnului Doamne!
Atunci ţi-oi fi ţie
Eu ţie soţie
Până la vecie,
Când tu mi îi face
O scară de fieru
Din fundul mării,
Pân-la naltul ceri,
Pân la moş Adam
Şi la moaşa Eva,
Şi mi-i întrebare:
Fi-o bin-aşa,
Pă lume să ie
O soră cu-on frate,
Şi-on frate cu-o soră
Pă lume de dor?
Puternicu soare
Cu gând îmi gânde,
Scara să face
Şi mi să suie,
Pân-la naltul ceri,
Pân-la moş Adam,
Pân-la moaşa Eva:

- Dragă moş Adame,
Vin la întrebare
Tot pe Dumneatale:
Fi-o bin-aşa
Pă lume să ie...

O soră cu-on frate
Şi-on frate cu-o soră,
Pă lume de dor?

Iară moş Adam
Şi cu moaşa Eva,
Când mi-l d-auze,
Pă soare-l lega,
Şi-n iad mi-l băga.
Iadul lumina,
Lumea întuneca.

Iară moş Adam
Şi cu moaşa Eva
Ce să mai gânde?
Pă soare-l scote;
Iar mi-l sloboze.
Şi el să duce
Pân-la soră-sa:

Ţese Ano, ţese, ţese
Fir şi ibrişin,
Haine de mătasă,
Ţese Ano, ţese,
Ca să-mi faci cămieşe,
Şi mai ţese, şi ţese...
Ca să-mi fii mireasă,
Ca să-mi fii nevastă.
Ano, Ano...

Ana Sânziana,
Ie grăie:
- Puternicul soare
Şi-al mieu frăţioare,
Atunci ţi-oi fi ţie,
Ţie soţie
Până la vecie,
Când mi-i face
Un pod de-argintu
Păstă pământu,
Şi-n capăt de pod (o)
Naltă mănăstire,
Şi-on popă de ciară
Cum nu e pe lume:
Ala ne cunune!

Puternicu soare
Cu gându-mi gânde
Podu să face,
De mână lua
Tot pe soră-sa,
Pă pod îmi pleca.

Soarele-mi pripe,
Mult îl dogore,
Popa să tope!

Dumnezeu mi-l lua,
Pă cer mi-l pune.

Când luna răsere,

Soarele apune.

Indulat ellen harcolni nehéz, mert amit akar, a lélek árán veszi meg. (Hérakleitosz)

*

Mikor isten a szürke ősidőkben a dolgokat teremtette; 

összegyúrta a napot; 

és jön és megy a nap és visszatér; 

összegyúrta a holdat; 

és jön és megy a hold és visszatér; 

összegyúrta az embert; 

és jön és megy az ember és nem tér vissza.

(kelet-afrikai törzsi ének, 

Tornai József ford.)

*

Egy rossz film gyönyörű jelenetéről jutott eszembe. Kilencven körüli néni, megélte a huszadik századot. Székelyhíd, Debrecen, Tatabánya, két háború, megannyi rendszerváltozás és diktatúra. Mutatóujját belefúrja a félkemény tésztába, s már hangzik a tévedhetetlen ítélet, egy kanál liszt kell még hozzá.

A karácsony, régen, míg élt nagyanyám, mindig ezt jelentette... Ó, az egész nap tartó sütés-főzések. Tésztanyújtás és mákdarálás. A hagymás krumplisaláta, a töltött káposzta, a diós és mákos kalácsok, a lekvárban egyben-maradó hatalmas, mézédes fél-ananászbarackok. Dió cukor mák dió cukor mák széttördelődött az a világ. 

Mindez nincs most, de közben az ellágyulásnak sincs itt az ideje.

*

Van a tudománynak is érzéki oldala. Sokaknál tapasztaltam már, hogy benne élnek kutatási témájukban, rajongva annak szereplőiért, tárgyaiért. Az én kolindáim is árnyékként kísérnek már. Némelyikhez állandóan, folyamatosan visszatérek. A házasodni induló Nap és nővére, s ahogy végül fölkerülnek az égboltra. Kevés megrázóbb és gyönyörűbb történet van a világirodalomban, s ilyenkor áldom a sugallatot, amely ehhez a forráshoz vezetett.

* 

(Újra és újra mégis rácsodálkozom, mennyire átláthatatlan, végtelen finom szövedék ez a világ. Látvány, kép, utcán elkapott beszélgetésfoszlány. "Minden mindennel összefügg." Attól kaptam ajándékba ezt a szép közhelyet, akitől a Gross-képeslapot. Az emberek, a történések állandó, szakadatlan értelmezésünkre várnak. Sosem szabad belefáradni.)

...iniquitates nostræ quasi ventus abstulerunt nos: abscondisti faciem tuam a nobis, et allisisti nos in manu iniquitatis nostræ. Lassan megszeretem a hajnalt is, ezt az eddig ismeretlen napszakot, amelyben minden születőben, formálódóban van. S a gondolatok különösen erős intenzitásúak. Nem nagyon tapasztaltam ezt eddig, mindig a hosszú délutánokat, estéket szerettem, (különösen ősszel,) meg az éjszaka határtalanságát. A rorate-mise mélységei is új dimenziókat adnak, egy-egy pillanatra már sikerül valamiféle önátadás. Ne akarj mindenáron győzni, úrrá lenni mindazon, amin perpillanat nem tudsz. Fiat voluntas tua.

Sok mindent készültem ide írni, elmúlt hetek hordalékát. Ady utolsó képétől Smetanáig, Csucsától a Veres Pálné utcáig, változó Budapest-tapasztalatoktól egy költő búcsújáig. Valahogy egy pontban érvénytelenné vált minden. Érdektelen és nevetséges fecsegéssé. Nem éltem még meg ilyet sosem, mikor lefoszlik minden felesleges dolog. Kultúrhedonizmus, önjáró gondolatok, cinizmus. És sok minden más rossz, amelyekkel mindig vádoltak, sosem fogadtam el őket, s most íme, előttem állnak.

Ez esetben

előbb ismertem meg a dalt

mint a pacsirtát

s azt kell mondjam

az utóbbiról szólván

félreismertem

mit félreismertem

előítéleteim voltak

s milyen jó látni

hogy nem igazolódtak

magasrendű lénye

úgy izzott át a filmvásznon

mint gyötrődő

mélységes mély

mégis derűs hite

a hangjain keresztül

jó volt akkor látni

tudni érezni

hogy annyi keserűség

csalatkozás mellett

a világ

világunk része lehet még

az efféle csoda is

(Arvo Pärt -- Még ha mindent elveszítek is

2015, 90 perc

dokumentumfilm, észt, rendező: Dorian Supin)

*

már eleve tartottam

ettől

nehézkedő léptekkel

ismét az utcán

közben a 

csilingelő

műkarácsony is

beszökött ím a kálvin térre

mint szent mihály útján az ősz

(hová én éppen tíz éve

lásd bretagne-i asszonyok

alant)

hova lesz hát a csend ilyenkor?

hogy életünktől

évekre visszamaradt önmagunk

percnyi előnyt kapjon

s hogy mindannak kit illet
hálát adjon

*

köszönöm