Julius Evola: A múló ember típusa

"...nem csupán türelmetlen bármiféle benső diszciplínával szemben, nem csupán irtózik attól, hogy önmagával szembenézzen, de képtelen minden komoly feladatra is; arra, hogy egy határozott irányt kövessen, hogy valamiféle jellemet mutasson. Egyrészt nem is akarja, másrészt nem is képes rá. Való igaz, érdemes megjegyezni, ez nem éppen az a fajta állhatatlanság, amely a saját érdek gátlástalan szolgálatában áll, nem mindig az, amely azt mondja: "Ezek nem azok az idők, amikor az ember megengedheti magának azt a luxust, hogy jelleme legyen". (...) Jelentőségteljes dolog továbbá, hogy a szétesett típus, amelyről beszélünk, egyre inkább megveti a lábát olyan területeken is, ahol a nép jelleme és a hagyomány kevésbé megfelelő terepet kínáltak számára (mindenekelőtt Közép-Európára és az északi országok utalunk, s bizonyos mértékben Angliára is), mind pedig olyan körökben, mint az arisztokrácia és a kézművesség, melyeknek tagjai egészen a legutóbbi időkig megőriztek még valamelyes benső formát. 

Valójában ugyanezen szétesés mentén helyezkedik el minden "mesterségbeli becsület" hanyatlása is, azé a becsületé, amely az erkölcsi tudat és egyfajta nemesség igen értékes kifejeződését képviselte a gyakorlat területén. Az öröm, hogy valamit saját művészetünk szerint állítunk elő, odaadással és tisztességgel, a legjobbat adván magunkból, a legalantasabb érdekeknek adja át a helyét, mely nem hátrál meg a hamisítás és a csalás előtt. Jellegzetesek mindezek között az élelmiszercsalások, amelyek mára egyre arcátlanabbaká és elterjedtebbekké válnak, s amelyek kapcsán nem csupán a gyakran vétkes felelőtlenséget kell észrevennünk, hanem pontosan a sunyi gerinctelenséget, a belső színvonal zuhanását, annak a tisztességérzetnek az elenyészését, amely régen a legalacsonyabb rendű céheket is jellemezte. (...) 

Említettük, hogy a jelenség nem csupán az erkölcs területére terjed ki. A megbízhatatlanság, a kibúvás a feladatok alól, a vidám felelőtlenség, a fesztelen inkorrektség a mindennapok életének banalitásaiban is megmutatkoznak. Ígérünk valamit -- hogy írunk, telefonálunk, érdeklődünk egy s más felől -- és nem tesszük meg. Nem vagyunk pontosak. Súlyosabb esetekben az emlékezet sem maradt kivétel: megfeledkezünk dolgokról, szórakozottak vagyunk, nehezen tudunk koncentrálni. A szakemberek egyébként konstatálták az újabb generációk igen csekély kiterjedésű és befogadóképességű emlékezetét, s ezt a jelenséget különféle idegenszerű és mellékes okokkal igyekeztek magyarázni; míg a valós okot az általános légkör vázolt módosulásában kell keresnünk, amely úgy tűnik, a lelki felépítés egészen kóros elváltozásáig vihet el. Ha pedig emlékezetünkbe idézzük azt, amit nagy éleslátással Weininger írt az erkölcsiség, a logika és az emlékezet összefüggéseiről, az emlékezet jelentéséről egy magasabb szinten, nem pusztán lélektani szempontból (az emlékezet szorosan összefügg a személyiség egységével, az időben való szétforgácsolódásnak, az idő áramlásának való ellenállással: tehát erkölcsi és ontológiai érvénye is van: az emlékezet különös megerősítése nem véletlenül képezte részét az előrehaladott aszkézis diszciplínáinak, példának okáért a buddhizmusban), érthetővé válnak egy efféle jelenség mélyebb következményei. 

Továbbá a múló ember típusának stílusához természetszerűleg tartozik hozzá a hazudozás, gyakran az ok nélküli hazudozás bármiféle valós cél nélkül (...). És ha valakinek ebből a típusból a szemére hányják az ilyesféle magatartást, vagy meglepődik, annyira természetesnek találja azt, vagy pedig sértve érzi magát és szinte hisztérikus türelmetlenséggel reagál. Nem szeretjük, ha "szekálnak" minket. Saját kapcsolatainak körében mindenki könnyen meggyőződhet az efféle neurózis felől, csak egy kevéske figyelmet kell szentelnie rá."

A telefon alkalmazás-kínálója feldobott egy Evola-könyvet, amely a Hegy, a Hegymászás metafizikájáról szól.

Engem mire tanított a Hegy?
Talán arra, hogy sose állj meg; ha megállsz, elszédülsz, leszédülsz, elfog a félelem;
a stagnálás egyenlő a süllyedéssel.

*

A jövő: a gyávák menedéke.
Ami egyedül van: a most.