Újra itthon

közel egy hete.
Ahogy az lenni szokott, nincs idő az élményeket földolgozni, számba venni, pedig most aztán igazán volna mit. Csík, Gyergyó, székely lakodalom, Parajd, Vásárhely.
Kolozsvár szokásos helyszíneinek rituális bejárása, a sok barát, a Magyar Napok történései. Az ócskapiac. Dés és Kajántó.

...
Újra fönt lakni a hegyen. A már kora őszt idéző esti borzongások. Dolgozni a szokott helyeken, a szokott nyugalomban. És főleg most Verespatak, a fesztivál, az elképesztő koncert és zenélés. Nehéz is volna mindezt szavakba foglalni, tartalékolni kell és élni, töltekezni belőle minél tovább.

Mert itthon korántsem minden a legnagyobb rendben. Alig egy hét telt el, s mennyi kellemetlen, riasztó, sőt tragikus dolog. Egy népdalénekesnő tervezett szereplése körüli felháborító és érthetetlen történések. Ez a minimum ellentmondásos helyzet a menekültekkel. Kiváló emberek távozása.

S nem megy a munka sem, pedig most úgy tűnik, tényleg nem lehet haladékokra számítani.