Meister Eckhart egy egész könyvet szentelt annak, hogy miként viseljük el az élet szorongattatásait, nehézségeit. Vagy harminc módszert vesz számba, amelyek itt-ott természetesen átfedik egymást. Az egyik legerősebb érve Eckhartnak, hogy Isten valójában a bajok, a szorongattatások idején van velünk, mérhetetlenül közelebb, mint az örömteli, felszabadult időszakokban.

Isten ilyenkor voltaképpen velünk együtt szenved.

Már saját megfigyelés, hogy az igazi megvilágosító erejű gondolatok is többnyire ekkor jönnek elő.
Például --
a körülöttünk lévő tárgyakat, élőlényeket, személyeket visszavezetni lényük lényegét képviselő transzcendens képükbe -- platóni Ideájukba --, tehát az eseti létezőt örök mivoltába visszajuttatni különleges képességekre vall. De vajon van-e olyan szellemi-lelki "eltévelyedés", amely legalábbis bizonyos esetekben, csak az Ideákat képes realizálni, a földi, esetleges, esendő változatot nem képes megérteni, elfogadni.

Vagy ez a Költő, a Művész egy típusának jellemzője? Olyasmi ez, mint Baudelaire-nél Az Albatrosz?