Nem a pacsirta fontos, csak a dal, Mely a nem múló, szent összhangba hal.
Gyönyörűek és kifejezőek Juhász Gyula sorai. Tulajdonképpen ez vezérelt mindig is, nagyon régtől fogva, még mikor nem is ismertem ezt a verset. "Alkotóként", előadóként, emberként is talán. Valahol szépen meghúzódni a háttérben s átadni a hangot, akár a zenének, de tágabb értelemben is a szent összhangnak, amely meg akar nyilvánulni, meg akar történni, szinte mindegy is ki által.

De most már eléggé másként gondolom. Ez talán az elmúlt egy év legnagyobb hozadéka. Inkább úgy, hogy igenis a pacsirta a fontos. A pacsirtában van a középpont, az kell, hogy a helyén legyen, elsősorban. Persze nem egoizmus ez, nagyon is nem. Hát nem az Isten képmásai vagyunk és ez nem felelősség?

A pacsirta a fontos, utána jön a Dalolás, s a Dal csupán utoljára. Ez kell legyen a sorrend. S ha nem... hát a Dal sem lesz a helyén.