Meglepett
hogy ennyien ismerték
hogy ennyien ismerték
titokban tán azt szerettem volna
hogy más ne is tudjon Róla
mindez azért is lehetett
mert nem nagyon beszéltem
senkivel sem
rám gyakorolt hatásáról
és Alakjáról
az egész valahogy az én kis titkom maradt
*
valamikor írtam egy cikket
rövid tanulmányt
az Új lenyomat
című
rövid életű internetes lapba
a 2004-es Dear Heather című
játékos, experimentális lemezről
melyet New York-ban vásároltam meg
még 2007-ben
messze nem a legtökéletesebb
de az én szívemhez
ma is ez áll a legközelebb
*
ott volt a szerelmekben
a csalódásokban
egy meghitt karácsonyi estén
és egy augusztusi édesbús várakozásban
kolozsváron
költő volt
és a mi prófétánk
nem ismertem senkit,
aki a sötétség korának
ilyen mély és értő krónikása lett volna
a világunk
a káoszba és a sötétségbe hull
így mondta tízezer ember előtt
legyetek boldogok
vezessetek óvatosan
s ha szeretteitek körébe értetek
örvendjetek nekik
ez minden amit tehettek
*
hálás vagyok hogy láthattam
anno budapesten
ahol úgy éreztem
on the other side of
intimacy
mintha ugyanúgy hipnotizálna
mindannyiunkat
ahogy a The Favourite
Game
egyik jelenetében tette
félelmetes módon
magamra ismertem
a Beautiful Losers
főszereplőjében
s annak egymásba olvadó lágy mondataiban
azt a regényt bárhová magammal vinném
ha az idő el nem sodorta volna
*
valamikor könyvet akartam írni róla
és még ma is azt hiszem
hogy azt a könyvet
csak én tudnám megírni
még ha végső soron
nem is róla
hanem önmagamról szólna
*
nincsenek szavaim
elment a próféta
a világ sötétebb lett
ahogy megjövendölte
sötétebb évről évre
napról napra
gondolatról gondolatra
*
I can’t forget
my Beautiful Loser
the Golden Voice
the little jew
who wrote
the Bible
---
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése