Ha nem épp megrendelés, csak kivételes események váltják ki
belőlem az alkotást.
Szerelem és halál. Titkos történések.
Az első az élet kezdetét idézi fel, a másik a végét.
A két bűvös pont, amelyeken át érintkezésbe lépünk az
Ismeretlennel.
Nincs ebben semmi új, valamire való művészetnek talán nem is
lehet más témája e kettőn kívül.
Mégis, magamra vonatkoztatva ez még eddig sosem tudatosult.
*
Ez az év: földrengésszerű változások sorozata.
Kíváncsi voltam, mit tartogat még a végére.
Hát most elvesztem sorozatban a legfontosabb hőseimet. Nem
gondoltam valaha, hogy ez majd ennyire megráz.
Ez már az élet, fiú, észre sem vetted? Indulj a harctérre,
állj a kihullott vitézek helyére.
*
Egy név: Virány Gábor.
Boldogult serdülőkorunkban jól ismertük hórihorgas alakját. Az
összes budapesti koncerten, könyvbemutatón, jelesebb ember temetésén ott volt.
Ha valamiért -- nagyritkán -- egy estén két koncerten is megfordultunk, biztosak
lehettünk benne, hogy mindkét helyen találkozunk majd vele.
Valószínűleg ez töltötte ki az életét.
Nem volt családja. Diplomája szerint muzikológus volt, de tudományos
munkásságot sem hagyott maga után.
Páratlan volt memóriája. Az általa látogatott eseményekre
sok-sok évtized távlatából is csalhatatlanul emlékezett. A legapróbb
részletekre is.
Mindent tudott.
A pesti koncertlátogató közönség tagjai fel-felcsapták, mint
egy lexikont.
Vajon mi volt az ismeretlen ráadás-szám, amelyet a
zongorista játszott. Ő mindig készségesen válaszolt, én meg mindig nagyon sajnáltam
ilyenkor.
2004 táján halt meg, váratlanul, hetven éves kora körül.
Én nem is értettem, hogyan lehet majd ezentúl Budapesten koncertet rendezni, nélküle…
Én nem is értettem, hogyan lehet majd ezentúl Budapesten koncertet rendezni, nélküle…
*
Egy piros hátizsákban élek.
Van benne fogkefe, fogpaszta, dezodor, némi alsónemű, néhány
könyv, egy Beethoven-szonáta-kötet…
Haza, otthon nincs, csak ez a hátizsák.
Nem érzem mégsem, egyáltalán, hogy ez gond lenne.
*
A medve lement a vízpartra.
Zavaros víz tükrében, évekig zavaros látvány fogadta, de a
rezzenetlen, tiszta víztükör valós képet festett maga elé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése