Király László: Itt van az ősz

Évek óta halogatott selejtezés. Az ember belső és külső világa finoman, millió szálon kapcsolódik össze. Tisztán, rendben kell tartani mindkettőt. Nem szabad búvóhelyet biztosítani a használatlannak, a feleslegesnek, a porfogónak, a mérgezőnek. 

Idővel, hellyel bánj takarékosan. Csak egyszerűen és praktikusan. La Vita Nuova.

Egész nap ez a vers járt a fejemben, s a nyár megannyi felfoghatatlan csodája. Hetekig, hónapokig ülhetnék, tollal a kezemben, s nem érnék a végére. De még csak időm sincs, meg türelmem, tehetségem sem. 

Csak végtelen hálám.

Emlékszel Szászkeresztúrra, arra a verőfényes délelőttre? Hiszem, hogy Király László ült abban a szürke kocsiban!

*

Éppen ma 14 éves e szöveg, csak most tűnik fel:


Itt van az ősz,

kimossuk nyári dolgainkat.
Szekrénybe, fiókba rejtjük őket. 
Kimossuk izzadt ingeinket.
A nadrágot, mely őrzi az út porát.
Anyánk udvarán a táncoló kutyát.
A forró fényt, csábító kék eget.
Évit, ahogy távozó kocsiból integet. 
Eladott erdőt, tocsogó réteket.
Kimossuk, amit lehet s nem lehet.
A barátokat és a lányokat. 
Ami ajándék és ami áldozat.
A zúgó diófát is kimosom talán.
Orbán Jánost, ki félmeztelen táncol
a zetelaki írótábor asztalán.
Kimosom a kusza álmokat.
A látogatót, aki látogat.
A temetői ősi sírkövet.
Dúlt emlékben élő ősöket.
A nagyapát is és az unokát.
Ahogy a dombon lovagolnak át.
Kimosom a jövőm, a múltam.
Amit nem tudok s amit megtanultam.
Az írógépet, mely csupa rejtelem.
Aki jöhet s ki nem jöhet velem.
A félig írt regényt és a verseket.
Kimosom őket, mert tudom, hogy lehet.
Végül dolgom végezetten állok.
S boldogan: tavasszal mindre rátalálok!
Megjött az ősz – a szélnek foga van.
Bort iszom és kimosom magam.

2002. szeptember 16.

*

Este van, este van.

Anna lányom messze van.

Sétál a havas Mátrában,

akár a fény a kristályban.

Szívem összeesve van.

(Juhász Ferenc: Világító térszigetek, meteorzápor / 8.)