Szepesi Attila: Törött tükör

Szél hátán lovagolni,

ahogy Bolond Istók,

megpihenni ringó fűszál hegyén,

beállni a hangyák elszántan masírozó menetébe,

a hold körül visongó bőregerekkel körbe-körbe keringeni,

beleskelni egy éjszakai ablakon,

feleselni mindentudó baglyokkal.

Vagy inkább, öregedőben,

ahogy doktor Fauszt,

horgadtan bolyongani az idő

fekete labirintusában és
lesni éjféli órán, ahogy

miazmás gőzöket pöfékel

tégelyében a higany és a kén.

*

Szeretek csütörtök délelőttönként Sebő Bartók Rádiós műsorára ébredni. Ma Lantos Ivánnal beszélgetett, egy világjáró zenésszel, aki most épp egy bugaci tanyán él.

Lantos egyszer összeszedett néhány bolgár népdalénekes lányt Plovdivból, s Palestrina-kórusokat énekeltetett velük lemezre. Leforgattak ebből pár darabot a műsorban, elképesztően szólt. Még félálomban is sokkal világosabban lehetett hallani így a szólamokat, mint bármely átlagos, nyúlós kórus-előadásban. Ez lenne hát az igazi historizmus?

Eszembe jutott, hogy találkoztam én már ezzel a felvétellel, középiskolás koromban ; egy rossz magnóról hallgattuk egy karácsonyon, de akkor nem tett rám mélyebb benyomást. Most annyira el tudtam képzelni, hogy ez egykor valahogy így hangozhatott... Persze, ezt senki sem mondhatja biztosra. Mégis tudjuk, hogy amit tegnap Gyimesben táncoltak, azt nyolcszáz éve a Notre Dame előtt -- hisz visszanéz ránk egy kódex lapjairól --, és azért ebben van valami hátborzongató.

*

Érdekes emberekkel utazom a 5-ös-178-as buszokon. Kányádiékkal megannyiszor. Ma Szabó Miklóssal, a neves ókorkutatóval, akinek egyszer egy szemináriumára is jártam. Hirtelen belém villan, milyen érdekes lenne újrakezdeni az egészet, mindent... Egy életre beletemetkezni, mondjuk az etruszkok világába.

*

Vikárius szerint túl idillire sikerült festeni a dolgozatban Kurtág romániai gyerekkorát. Elfeledkeztem erről a interjúról. Vagy mindent idillire festek hát?

Ami ezt a kolinda-kórust is elindította, az az volt, hogy megkaptam Brînzeu tanulmányát a vocativusról, meg az is, hogy 80 éves korom alkalmából Lugos díszpolgárának javasoltak. A városi tanács nem szavazta meg. Mire azután a második menetben mégiscsak elfogadták, én már benne voltam a munkában. Attól, hogy visszautasították, még nagyobb kedvvel láttam neki. A kolinda emléke ugyanis ahhoz fűződik, hogy vernek. A tanévnyitó után bemegyek a gimnázium első osztályába és azt mondják, hogy délután háromkor kolinda-tanulás lesz. Azt hittem, hogy kötelező. »Mit keresel itt, te zsidó!« Akkor kezdtek el ütni, és ütöttek négy éven keresztül.[1]

---

[1] Varga: Kulcsszavak. Beszélgetés Kurtág Györggyel és Kurtág Mártával. 47.

*

Annyiszor előjön, hogy kezd érdekelni.
Mi lehet vajon ennyire izgalmas egy vocativus-dolgozatban?!