Álmomban gyakran vezetek autót. Némi tartással, de mégis felszabadultan, könnyed mozdulatokkal, remekül, ráadásul teljesen ismeretlen utakon. Valaki azt mondta, ez jó jel.

A tanulmányok alatt, az igazat megvallva, többnyire életveszélyben éreztem magam s az oktatómat, de végül aztán sikerült valamelyes gyakorlatra szert tenni, s aztán ezt a nem túl magas színvonalat megbízhatóan hozni a vizsgán. Elsőre sikerült, állítólag ez nem rossz, de persze szerencse kérdése is. Aztán két évig ilyen-olyan okokból semmi -- ma pedig újra a kormánynál, immár a valóságban. Tanulságos önmegfigyelés, a görcsös mozdulatok már egy fél óra után elsimulnak, valahonnan a háttér mélyrétegeiből előjön, amire már nem is gondolnánk, hogy ott van ; az elfeledett, de rég automatizálódott mozdulatok. S már nem gondolkodni, tenni, ami magától jön. Meglepni, felülmúlni önmagunkat.