Itt van velem már régóta. Megszoktuk egymást.
Hiszen voltaképpen ő is: én vagyok.
Fülembe sustorog, mormol, hörög vagy ordít.
Néha napokig színét sem látom, majd a legváratlanabb pillanatban ott terem: adja vészterhes tanácsait.
Röhög a markába, vagy játssza a szendét.
Tudom: ha egyszer megértem (átélem?), hogy ő is a részem, képzeletem terméke: semmivé válik.
Vagy legalább: az áristomba kerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése