Süt a nap, aranyló ál-tavasz. Monteverdi szól.

Örülni a Semminek, elfogadni, hogy Semmit nem kell tenni, a Semmit kell tenni.

*

Létfeladat: elfogadni és beteljesíteni az élethelyzetet, amiben vagy.

Van, akinek a „jót”, van, akinek a „rosszat”, adott esetben mind a kettőt ugyanolyan nehéz lehet.

*

Felismerni, beismerni, hogy a jót nehezebb.

*

Valami módon az ember az ember természetes állapota, amiben létezik, a Rossz. A Bűnbeesés tenné?

*

Megkérdeztük a csoportban Ph. atyát, mi valójában a Bűnbeesés, miért bűn a Tudás. Azt felelte, nem a Tudás bűn, hanem az a tudás, amelyben az ember magát helyezi a középpontba, mintegy Isten helyére.

*

Azt írja valahol Hamvas, Baaderre hivatkozva, hogy az eredendő bűn nem más, minthogy „az ember megnézte kívülről önmagát”.

Ha szétnézünk ma a világban, nem nehéz észrevenni, hogy az ember mást sem tesz, mint kívülről nézi önmagát. Hasonlítgat, relativizál, végül pedig: mindent eljelentéktelenít.

*

A rádióban egy fényképész beszélt -- milyen kár, hogy nem hallottam a nevét --, aki évek óta Bretagne-ban él. Beszélt az ottaniak egyszerűségéről, a kemény arcokról, a kis halászfalukról, amelyek szegénysége sokszor felülmúlja a magyarországit, vagy az erdélyit, az emberek mégis reményteliek, boldogok. Ez a különbség a fotókon is világosan látszik, az itthoni fotók mindig szomorúak.  Mi teszi mégis a különbséget?

Én több mint tíz éve jártam arra, és rádöbbentem, mennyire vágynék újra. Belélegezni a sós levegőt, csodálni az óceánt, a menhireket, a csodálatos gotikus templomokat a legkisebb faluban is, a múzeumban de la Tour képeit, nézni a körtáncokat, újra megfújni a bombarde-ot, reggelire pirított kalácsot, ebéd előtt sárgadinnyét, friss paradicsomot, majd hideg csirkehúst, crepes-et, almatortát enni, jó söröket és cidre-t inni, hosszan nézni a hajókat a kikötőben. Majd csöndesen visszavágyni a Dunántúlra és Kalotaszegre, ahol ugyanazok a kedves dombok, mosolyok és egyszerű ételek fogadnak, csak valami titokzatos árnyék által sújtva.