A szó, ami erre illik, a mindig. Az oroszlán mindig az alvó cigány ruháját szimatolja, nem lesz soha támadás, sem homokra kiontott belek: a tökéletes találkozás fejeződik ki. A hold, bár haladnia kell az égen, ezen a képen sosem megy le. A félretett lant nem sír ujjak után. Duzzad a zenétől, amelyre szüksége van.
(L. Cohen: A kedvenc játék. Ford.: Szűr-Szabó Katalin. Budapest: Ulpius-ház, 2003. 77.p.)
Napok óta élek a Vámos képeinek bűvöletében. Ma éppen száz éve halt meg, mint azt véletlenül észrevettem.
Tisztelettel várjuk a folytatást.
VálaszTörlés