Tegnapelőtt vizsgáztak a gyerekek, mind szépen és ügyesen. A rettegett bővített akkordokat végül nem kérdeztem ki. Azt hittem, jót teszek ezzel, de végül kiderült, rosszul esett nekik: ha már annyit gyakoroltuk, szerették volna megmutatni az eredményét. Hogy mindenki megnyugodjon, a vizsga után még kaptak 1-1 diktandót...

Holnap jön a nyilvános rész, a darabjaik bemutatója, mindenki izgatottan várja már, én biztosan.

Az igazat megvallva, anno nem nagy lelkesedéssel vágtam bele ebbe az egész tanításba. Más tervek és vágyak fűtöttek. Úgy éreztem, ez egy újabb kitérő, egy újabb vargabetű, amely nem a centrumba segít eljutnom, hanem elsodor a lényegtől.

Aztán egy pontban azt vettem észre magamon, hogy kezdem élvezni a helyzeteket. A cseverészést a portásnénivel, a segítőkésznek bizonyuló kollégákkal. Megtanulni az érdekek diplomatikus érvényesítését a felettesekkel. És persze megszeretni a a nyiladozó gyerek-tekinteteket, azt hogy mintha fölnéznének rám, hogy várnak tőlem valamit. Hogy Á. már órákkal sorra kerülése előtt bejön derűsen jó napot kívánni, nem is tudom, talán ellenőrzi ilyenkor, hogy megvagyok-e még? Inspirálnak, folyamatos önvizsgálatra késztetnek, és arra, hogy bár csak hetente egyszer találkozunk, ne teljen el nap anélkül, hogy Zenével foglalkozzak.

Közben az én konzis mestereim részint már nincsenek is az élők sorában, mások már csak félig-meddig vannak itt. De akik még jó szellemi-fizikai állapotban, azok se taníthatnak már, egy buta és értelmetlen döntés következtében. Vajon átcsorog-e rajtam valami abból, amit nekem ideadtak?

Egy történet szerint, amikor Végh Sándor, a neves hegedűművész, tanár etc. meghalt, egy társaságban valaki felsóhajtott, mi lesz most, ki tudja még azt a maiak közül, amit Végh tudott? És akkor felpattant KGy, a zeneszerző, hát én, tudom!

Így kéne, valahogy.

*

Két kiegészítés a pokolról,
az egyiket Valaki mondja, álomban:

túl a szorongás 60 emeletén 
már nincsenek lépcsők
oda csak zuhanni lehet
ereszkedni nem

a másikat GP atya, a valóságnak nevezett álomban:

az Emberfia valóban leszállt a poklokra
de nem a tűzbe
csupán az előcsarnokba

hogy az ott várakozó lelkeket
felszabadítsa
a mennybe vigye

*

A legrosszabb az, hogy az elmúlt évek sok és sokféle nehézsége után már gyakran el sem hiszem, hogy jó megoldás, szép megoldás, működő megoldás is lehet, születhet. megszokja a szem meg a sötétet, ahogy Sándor bácsi mondja. Ez valóban probléma, de ezt legyűrni már önmagában nyereség.

*

A mostani álmaim nagyon valósághűek, nagyszabásúak, ugyanakkor félelmetesek is. Van egy táj, egy vidék, ahová újra és újra visszatérek. Dombok, mezők, fák, néha városi jelenetek emberekkel... mintha mindez úgy lenne összerakosgatva, Pest környékéből, a Jászságból, Tolnából, Kolozsvár tágabb vidékéből, Székelyföldből. Mindez teljesen eggyé kalapálva, külön rá se lehet ismerni az elemekre.

A minap valami falunap-szerűség volt, a díszlet hasonlított a Farkas utcai kirakodóvásárhoz, de a háttérben kedves, lankás vidék látszódott, lehetett volna Moldvában, vagy nálunk a Dunántúlon, de a feleki gyümölcsösökre is emlékeztetett. Lent a völgyben egy elhagyott gyárépületet renováltak trendi kinézetű fiatal képzőművészek, hogy műtermet, kiállítóteret alakítsanak ki ott maguknak.

A víg, mulatozó társaság viszont a jászsági rokonokból verbuválódott. Mind csak itattak sörrel, ami azonnal kiömlött, ahogy letettem a korsót az asztalra. Csak ömlött, egy fekete borítású szakdolgozatra és egy tanulmányra, amelyet a már megszűnt Holmiból másolt ki valaki. Sok kacat volt még az asztalon, egy néni árulta őket. Újabb sört kérek, az is kiömlik, a rokonaim harsányan kacagnak rajtam. Nagy nehezen veszem észre, hogy egy csálé korsót adtak nekem, amely nem képes megtartani a tartamát, így hát igazából először abból kéne újat kérnem a csapostól.

*

"A lot of sunlight, which I have always loved, and then just working, you know. Trying to answer some invitations to make something beautiful or significant or …anything at all, even if it isn’t significant or beautiful, just to make something. The inner voice seems to be saying: Make something!" lc mester